Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP kártya)
Búcsúzik az üdülési csekk, jön a SZÉP-kártya
Kifejezetten az idegenforgalomra koncentrál a július elsejétől kézbe vehető Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP kártya), ezen belül is a szálláshely-szolgáltatásra, de a kormányzat dolgozik olyan új cafeteria-elemek bevezetésén, amelyeket például a vendéglátáshoz, gyógy- és fürdőszolgáltatásokhoz kötnek. A kártya már az idei szezonban megjelenik, ám hatása teljes mértékben a jövő évtől lesz érezhető. A tervek szerint ezzel párhuzamosan 2012. december 31-ig még működne az üdülési csekk is, ezt azonban a jövő év végével kivezetnék a piacról.
A SZÉP kártya céljaiban ugyan hasonló az üdülési csekkhez, de a struktúrája átláthatóbb, olcsóbb. A munkáltatóknak a kártya igénylése nem kerül pénzbe, a munkavállalók, ha el is vesztik a kártyát, a pénzüket nem. Emellett tizenhat százalékos személyi jövedelemadóval adózik, a jutalék pedig a korábbi hat százalék plusz áfa helyett rögzítetten 1,5 százalék.
A kormány 2011. március 30-ai ülésén fogadta el a Széchenyi Pihenő Kártya kibocsátásáról és felhasználásáról szóló rendeletet. Az új cafeteria-elemet a munkáltatók évi 300.000 forint értékben adhatják a munkavállalóknak. A Széchenyi Pihenő Kártyával szálláshely-szolgáltatással együttesen vehetők igénybe azok a szolgáltatások, amelyek a pihenést, valamint az egészség védelmét és megerősítését szolgálják.
A 300.000 forintos keretösszeg a kedvezményes adózás felső határa. A munkáltató ezen felül is utalhat a SZÉP kártyára, de ezt az összeget az egyéb jövedelmekkel azonos járulékok terhelik. Minden munkavállaló egy társkártyát kaphat térítésmentesen.
Széchenyi Pihenő Kártya elfogadóhellyé váláshoz nem kell feltétlenül POS terminállal rendelkezni: a kormányrendelet szerint a kibocsátó köteles megteremteni az internetes vagy telefonon történő fizetés technikai feltételeit is, vagyis elég az elfogadáshoz internetes kapcsolattal rendelkezni. A SZÉP Kártya rendszerében várhatóan több kibocsátó intézmény is részt vesz majd, az elfogadónak azonban elég egy intézménnyel szerződnie.
Forrás: vallalkozoinegyed.hu